Gibson 2008 Les Paul Standard

2010.04.21. 22:57

Ritkán akad horogra egy egy igazán híres legendás gitár, amit kedvünkre kipróbálhatunk. Most ismét szerencsénk van, mert itt egy eredeti, amerikai Gibson 2008-as Les Paul Standard. Mielőtt benéznénk a veséjébe is, szeretnék pár gondolatot megosztani a Les Paul rajongók között.

Az mára már nem kérdés, hogy a Les Paul rajongók mániákusan és szinte szekta hívők módjára imádják ezt a gitárt, minden tökéletlensége vagy eredendő hibája ellenére is. Ez mára addig fajult, hogy már semmi sem számít, szinte csak az évjárat és a súlya. Igen, a súlya. Azt is lehet tudni, hogy a Les Pault ugyan sok muzsikus használja, de egyre több és mára több amatőr vagy félamatőr is vásárol magának ilyen drága és híres gitárt, mert végre 30 évnyi álmodozás után végre megengedheti magának. Miután a Gibson gondoskodott arról, hogy megfelelő misztifikációt építsen ki a márka körül, így ezt a nyájas hívők lelkes hajlongással elfogadva tovább építették magukban a mítoszt. A félamatőrök és a gyűjtők körében elterjedt egy hit arról, hogy az igazi Les Paul nehéz, mint a sár. Aztán ennek oly gyorsan híre megy a hívők körében, hogy egyszeriben csak feltűntek az orrukat piszkáló finnyás vevők, akik addig arcukat sem rezdítették meg, amíg fel nem emelték a gitárt és meg nem állapították, hogy a gitár kellően nehéz ahhoz, hogy érdemes legyen kipróbálni. Ezt a súlyos súlykérdést szeretném kissé tisztába tenni.

Már sok éve, a gitárosok elkezdtek panaszkodni a Gibsonnak, hogy ideje volna már egy kényelmes Les Pault kihozni, ami nem okoz gerincbántalmakat, amivel egy kisebb súlyú gitáros is jól érzi magát a színpadon, aminek a teste nem vág bele az alsó karba, nem zsibbasztja el a bordát, és a felsőbb fekvésekben is kényelmes a nyaka és lehet is vele játszani, és lehetne sorolni. A Gibson ugyan megpróbálta ezeket a kívánságokat figyelembe venni, de a válasz mindig durva elutasítás volt a piac részéről, mondván, hogy a Las Paul ezekkel már nem Les Paul lesz...

Nem is kommentálom... A lényeg, hogy a Gibson képtelen lett a fejlődésre a piac ortodox elutasító viselkedése miatt. Volt egy LP modell, amit úgy próbáltak könnyebbé tenni, hogy a testbe lyukakat fúrtak és azokat pehelykönnyű balsafával töltötték ki. A gitár könnyebb lett kb. egy kilóval, de minden más maradt rajta a régi. Amint ez kiderült, a piac kezdett elfordulni a fogyókúrán átesett modelltől.

A súlynak nyilván hatása van a gitár hangjára. Minél nagyobb a súlya annál több energiát szív el a húroktól, ugyanakkor valamelyest többet akkumulál, mint a könnyebbek. Ennek eredménye az lesz, hogy a nehéz gitárnak mindig érezhetően jobb a hangkitartása és kevésbé dinamikus. A könnyű gitár hangkitartása kevésbé olyan hosszú, mint a nehézé azonban hangja dinamikusabb. Egyéb hangi különbségek megállapíthatatlanok, mivel amekkora különbséget okozna a súly, annyi különbség eleve van két egyforma súlyú és anyagú és kivitelű gitár között is. A két hangszer között inkább érzésbeli különbség van. Ez egyértelmű, és a gitáros dönti el, hogy mi fontos neki innentől. A Gibson nagyon óvatosan igyekszik nagyon apró változtatásokat tenni a gitárjain, hogy fenntartsa a fejlődés látszatát és a híveit is megőrizze. Ennek a törekvésnek az eredménye egy nagy érdekes és szép modell a 2008 Les Paul Standard lett.

Változtatások

Tekintsük át mennyiben új és más ez a modell. Idézet a Matrix című filmből: "- Vannak, dolgok, amik sohasem változnak" ....: ezek a mahagóni 22 bundos nyak, rózsafa fogólappal, 628 mm-es menzúrával, mahagóni test rajta jávor fedlappal, 2 Humbucker hangszedő , 4 potméterrel és 3 állású kapcsolóval.

A változások több ponton érintették a gitárt, azonban egy részük ne láthatóak, vagy csak alapos megfigyelés után tűnnek fel.

A testében üregekat alakítottak ki, amik továbbra is lyukakat jelentenek belül a mahagóni részben, de az nincs kitöltve más anyaggal. Ezek csupán a súly lefaragását eredményezték, hallható különbséget véleményem szerint nem okoztak, de erről majd később. Egy nehezebb Les Paul 4,5-4,8 kg súlyú anyagtól és kiviteltől függően, a könnyebb változat 3,0 kg körül van. Másfél kiló különbség igazán jelentős. A változtatások kiterjedtek a nyak és test közötti csatlakozó felületre, melyet ezúttal megnöveltek, hogy nagyobb legyen a ragasztási felület. Ezzel is igyekeztek az elméletileg csökkent hangkitartást ily módon kompenzálni. A bundozást is precízebb módon, most már számítógépes kontrollal készítik. Ennek az eljárásnak a PLEK nevet adták. Akárhogyan is hívják a nyak érezhetően kényelmesebb és a játék is kellemesebb, tisztább, nem hallani zizegést. A nyak keresztmetszete is különbözik minden eddigi Les Paultól, részben vékonyabb a nyak, másrészt pedig asszimmetrikus. Ez nagyban segíti a játékost a könnyebb virtuózabb hangszerkezelésben.

Egyéb apró változtatások történtek a hangolókulcsok tekintetében, ebbe a modellbe Neutrik satus kulcsokat szereltek 18:1 áttételű csigával. A húrbefűző is egy szerencsésebb megoldást követ, egy hernyócsavarral lehet rögzíteni a bekötő csavarhoz, ami most már nem csak a húrfeszítésre bízta a rezgés átvitel hatékonyságát, hanem immár csavar feszíti össze a két anyagot, ezzel is javítva a hangkitartást.

A gitárpánt rögzítése is egy biztonságosabb Dunlop megoldással történik.

Elektronika

A gitár elektronikáját is érték változtatások. Ennek aztán vagy örülnek a vevők, vagy nem. Erről szó szerint azonnal meggyőződhetnek, mivel a test hátulján lévő eddig fekete műanyag lappal letakart üreg most nagyon "dizájnosan" egy átlátszó plexivel van borítva, és a gitárt megfordítva azonnal lehet látni a 4 db szép kivitelű potmétert és az áramköri nyák panelt. Az átlátszó megoldás valóban mutatós, olyasmi, mint a látványpékség. Ezzel a megoldással kapcsolatban felmerülhet bennünk pár kérdés. Vajon miként van megoldva az üreg hátulról történő elektronikus árnyékolása, mivel a nyáklap ezzel teljesen ki van szolgáltatva az elektroszmognak. A másik kérdés, hogy vajon a jól bevált biztonságos huzalozás helyett valóban megbízható-e egy leheletnyi fémfólián közlekedő jel. Az aggodalmat, persze el lehet oszlatni, de azt már mindenki tudja, hogy a régi csöves erősítők a vastag megfelelően beforrasztott huzaljaival hallhatóan gazdagabban szólnak, mint az integrált áramköri panelű erősítők. A megoldás egyébként valóban látványos és precíz, mondhatnám korszerű.

A jack aljzat is egy fejlettebb, megbízhatóbb változat, ami egyre inkább terjed a professzionális technikában.

Hangszedők

A 2008 Las Paul Standard teljesen új hangszedőt kapott. Ettől persze nem kellene azonnal megijedni, sőt talán örülni kellene neki, mert a Gibson tényleg törődik azzal, hogy egy új testhez annak megfelelő hangszedőt alkalmaz, és ez becsülendő.

Az új Burstbucker Pro sorozatú hangszedők az eredeti '50-es években szabadalmaztatott PAF konstrukciót követik. Ezeknek is hasonlóan a PAF-hez, asszimmetrikus tekercsmagjuk van, ami egy nyitottabb hangzást eredményez. Lényeges különbség azonban, hogy az AlNiCo II mágnes helyett AlNICo V típust alkalmaztak. Ezzel valamelyest nagyobb kimeneti szintet értek el. Ezzel nyilvánvalóan könnyebb megfelelő torzítást elérni bármely erősítőn. A húrláb hangszedő a PAF-hoz képest kissé nagyobb menetszámot kapott a további nagyobb jelszint érdekében. A nyak felőli hangszedő viszont kissé kevesebb menetszámra van tekercselve, ezzel tökéletes ballansz van a két hangszedő között.

Hangzás

A hangja kifogástalanul igazi Gibson Les Paul, torzított hangszínen torkos és ellentmondást nem tűrően karakteres. Kissé gyorsabb hangindulású gitár és talán vastagabban is szól, mint a klasszikus Standard és talán még gazdagabban is, bár ezeket a jellemzőket többféle erősítőn kipróbálva is meg kellene hallgatni. A hangkitartása kiváló. A tiszta hangszínek is jóval tisztábbak és áttetszőbbek, mint a klasszikus Standard változatnál. A nyak felőli hangszedő kissé sötétebb tónusú, így tökéletesen alkalmas blues szólókra. Próbáltam rajta minden stílust, a metáltól a jazzig, mindegyikben igen kimagaslót nyújt.

Játékkényelem

A játékkényelme már a másfél kiló súlycsökkenésnek köszönhetően érezhetően jobb, komfortosabb. A próba közben az jutott eszembe, hogy miért tartott 50 évig, hogy ezt ilyenre készítsék? Minden adva volt már akkor is, leszámítva az integrált áramkört, hogy egy ilyen sok részletre kiterjedő hangszer készülhessen. A válasz éppen ebben az 50 évben van benne. Ennyi idő kellett, hogy a felhasználói oldalról legyen elegendő visszacsatolt információ, hogy ez a kevés változtatás megvalósulhasson. Akkor is sok idő. Sok gitárosnak lenne még a tarsolyában ötlet a változtatnivalókra, amibe a Gibson még mindig nem mer belevágni. Ilyen lenne például az, hogy a pengetős jobb kéznek egy kellemesebb helyet képezni a testen, amit már névtelen távol-keleti cégek is megtettek. A test felső és hátsó részén kellene leszedni a testből részben az alkar részben a mellkasi bordák kényelme miatt. E tekintetben például az SG sokkal ergonómikusabb, kényelmesebb konstrukció. Nem mintha azon nem lenne fejlesztenivaló.... ( Erre mondhatná a Gibson, hogy kérem, mi nem vagyunk ortopéd segédeszközöket gyártó cég....)

Tartozékok

A gitárra nem szerelték fel a jellegzetes Standard kelléket, a kopólapot. Ezt a cég külön bezacskózva adja a hangszerhez, akinek ez fontos, az felszerelheti a saját hangszerére. A tartozékok között van egy pár Dunlop gyorszáras gitárpánt zár is. Ezt bele kell pattintani a gitárpántba és az teljes biztonsággal meg fogja tartani a gitárt, lehet bátran röpködni a színpadon. Találunk még egy nyakat és a húrbefűzőt befeszítő kulcsot is. A gitárhoz természetes adnak egy Gibson feliratú kemény bőrborítású tokot is.

Összegzés

Összességében elmondható, hogy egy jobb Les Paul gitárt kaptunk. Kérdés az, hogy ezt a vevők miként fogadják és főként tolerálják. A gitár ára igen kedvező, a néha a sztratoszféráig emelkedő elképesztő árakhoz képest 559.000,-Ft. Mondhatnám teljesen rendben van az ára, mely jól tükrözi a gitár minőségét is. A kidolgozásával sem volt semmi problémám, a kényes helyeken is szép volt a lakkozás. Kellemes meglepetés a 2008 Les Paul Standard.

A 2008-as Standard modellnek van egy fekete és egy Gold Top változata ezek egységesen 520.000-Ft-ba kerülnek.

A Gitarhangtechnika.hu üdvözli az új Gibson modellt, és további bátorságot kíván a Gibsonnak, hogy ne kelljen újabb 50 évet várni, hogy egy kissé megint jobb legyen a Les Paul és hogy ne a csík húzza a repülőt.....

Arról nem sokat írnak, hogy milyen körülmények között lehet ma Gibson gitárt vásárolni, mondjuk itt nálunk Magyarországon. Jelenleg nincs hivatalos képviselete a cégnek. Ez azt jelenti, hogy a boltokból gyakorlatilag teljesen eltűntek az eredeti Gibson gitárok. A Gibson cég a képviseletekkel szemben olyan anyagi elvárásokat támaszt, ami idehaza teljesíthetetlen, ezért ha valaha vagy mostanában látható lesz egy igazi Gibson valamelyik hazai hangszerboltban, az igazi csoda lesz, mert a helyzet most rémesen emlékeztet a '70-es '80-as évekbeli helyzetre, amikor a Gibson gitárra vágyók a világból is kizarándokoltak egy-egy eredeti példányért.

Ez a csoda most a Mezzoforte hangszerboltjában ért bennünket, ahol már nem egy Gibsont láttunk és kipróbáltunk.

A gitárt a tőlük kaptuk meg a tesztre, melyért ezúton mondunk honlapunk nevében is köszönetet.

Kapcsolódó linkek:

Szabó Sándor (www.gitarhangtechnika.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://hangszeraruhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr951941387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fhunor 2010.04.22. 18:44:20

jó lett a "review"

hangszeraruhaz · http://www.hangszeraruhaz.hu 2010.04.23. 11:34:21

@Fhunor: Adalék a cikkhez: ez a teszt kb 1 éve készült, azóta hál' istennek sokat változott a Gibson gitárok elérhetősége.

LPFan 2011.01.07. 13:08:28

Reszletes review, amit szeretnek kommentalni. Kulfoldon elek es gitarozom. Rengeteg lehetosegem van kulonfela hangszerek kiprobalasara - es a gyengem a Gibson LP. Fantasztikus hangszer, egyedi hanggal. Ez a gitar telitalalat volt - mar amikor megalkottak az '50-es evek elejen. Velemenyem szerint ehhez nem kellett volna hozzanyulnia a Gibson-nak. Mar a nyolcvanas evekben elkezdtek gyartani a "weight releived" (sulycsokkentett) verziot a fenti cikkben is emlitett, a testbe furt lyukakkal. Az evtized elso feleben, botranyos korulmenyek kozott (a vasarlokat nem informaltak)a Gibson ceg elkezdte gyartani az un. "chambered" (kamrazott - ureges testu) LP gitarokat. 2006-tol hivatalosan, ket tipus kivetelevel az osszes szeriaban gyartott LP gitar ureges testu (Studio, Standard, Classic 1960, Supreme, '50s Tribute, a BFG modellek, ...). Ezek nem sulycsokkentettek, hanem ureges testuek, mint az ES-335 csak F-lyukak nelkul a testen. A 2008-as Standard ebben a kivitelben csak 2008-ban volt kaphato. Azota nehany dolog eltunt a gitarrol, de az ureges test az maradt.
Velemenyem szerint a tonalis kulonbseg rendkivuli mertekben erzekelheto a tomor testu es az ureges testu LP-k kozott. A definicio szerint az ureges testuek nem is szamithatok LP nek, mivel az LP definicioja ugy kezdodik, hogy "solid body guitar" (tomor testu gitar).
Szerintem Gibson hagyhatta volna az eredeti tipusokat ugy ahogy voltak (termeszetesen koncentralva a minosegre, mivel az eleg sok kivanno valot hagy maga utan) es kiserletezhetett volna mas nevekkel, mint az LP Standard, ami egy legenda - de a mai, ureges valtozata nem is hasonlit az eredetire.
A nehez gitar, velemenyem szerint, egy tevhit. A nehez gitar nem szol torvenyszeruen jol es a tradicionalis ertekekhez ragaszkodo zeneszek nem a nehez gitarok utan kutatnak. A tomor testu gitar az, ami maskent szol, mint az ureges testu. Es ha ez sulynovekedessel jar egyutt, hat akkor azzal egyutt kell elni. Ez nem torvenyszeru, mivel a tobb even keresztul, a nagy gonddal szeritott fabol keszult VOS, vagy Historical modellek kb. ugyanolyan konnyuek mint az ureges testu Standard.
Szabo Ur, udvozlet es koszonet a szinvonalas review-ert.

LPFan 2011.01.07. 13:10:08

@Fhunor: Te a boltban dolgozol (Mezzoforte)?
süti beállítások módosítása